
Még mindig EuroCIS2025, Düsseldorf. Eredetileg a már ismert, vagy az ügyfél által kért nyomtatók és iparosabb Android alapú kijelzők miatt utaztam ki (Bixolon, Sunmi, Sato). A bejáratnál már első nap nyitáskor leragadtam, mert a Star standján megláttam a címben szereplő mC-Label3 nyomtatót, egy tablettel a tetején, USB Type-C kábellel összekötve.
Ismertem a Star-Micronics márkát – még nagyon régről – de csak a blokknyomtatóik miatt voltak Magyarországon híresek. Mivel japán gyártó, borítékolható volt, hogy a hardver kivételesen jó lesz, sajnos annak megfelelő árkategóriában. Első ránézésre azt hittem, hogy a Bixolon XQ-840II konkurenciája lesz, de egy gyors érdeklődés után kiderült, hogy csak oda van „tapasztva” a nyomtató tetejére egy tablet. Ami viszont egyedi, hogy a nyomtatón is Type-C csatlakozási lehetőség van, ráadásul 20W PD töltéssel. De itt nem áll meg a port képessége, ugyanis képes virtuális ethernet interfészként is működni, és így megosztani az RJ45 csatlakozón (vagy 4G/5G adapteren) kapott Internet elérést is („SteadyLAN”). Ezzel mellékhatásként kiküszöbölve az Android 11+ USB nyomtatás poklát: a kötelező USB port használati engedélykérés interakciót.
Így fejleszteni is könnyebb rá, és a felhasználói hibák lehetősége is jelentősen csökken.

Beszerzés
Magyarországon sajnos nem túl könnyen beszerezhető, mert ez már olyan árkategória, amit kevés nagyker tart polcon, csak rendelésre szokott lenni (innen is köszönet a BlueStar-nak a gyors beszerzésért). Két almodell érhető el belőle:
- mC-Label3 Direct Thermal Label and Linerless Printer, Adjustable Label Widths, Cutter, USB-C, Power Delivery for iOS/Android/Windows, Ethernet LAN, Bluetooth, SteadyLAN, TetherLAN, CloudPRNT, Peripheral Hub, Grey Case, EU & UK Version, 24VDC PS incl
- mC-Label3 Direct Thermal Label and Linerless Printer, Adjustable Label Widths, Cutter, USB-C, Power Delivery for iOS / Android / Windows, Ethernet LAN, SteadyLAN, TetherLAN, CloudPRNT, Peripheral Hub, Grey Case, EU & UK Version, 24VDC PS included
A Bluetooth nyomtatást az enterprise cégek biztonsági okokból nem engedik, de a könnyű használat miatt egyéb helyekre érdemes megvenni a „fullos” változatot, mert alig drágább. A mi példányunk Hollandiából érkezett és gyorsan megjött, duplán csomagolva.
A dobozban a nyomtatón kívül 2 féle tápkábellel a tápegység, egy Type-C – Type-C kábel és egy UTP patch kábel található a nyomtatón kívül.
A hardver
A nyomtató egy nagyon kompakt „tégla”, így pici helyet foglal és a tetejére is lehet pakolni. Az oldalán nincs ventilátor vagy egyéb dolog, amit szabadon kell hagyni, így nagyon szűk helyre is betehető. 14.5cm széles, 19.5cm magas és 21.2cm mély. Tovább segíti a kis helyfoglalást, hogy a csatlakozók a nyomtató alján vannak süllyesztve, így nem lógnak ki hátul. Mindkét oldalon és hátul is van hely kivezetni a kábeleket és a kapott Type-C kábel egyik vége derékszögű, ami még könnyebbé teszi a tabletek csatlakoztatását a csatlakozó kitörésének veszélye nélkül.
A maximális nyomtatási szélessége 80mm, a minimális 40mm. Így az 58 és 80mm kellékanyagokkal tökéletesen működik. Támogatja a normál hőpapírokat, a címkéket és a „hordozó nélküli” ún. linerless/linerfree öntapadós papírok használatát is. A mód váltáshoz nem kell átszerszámozni a nyomtatót, ahogy más márkákra jellemző.
Rendelkezik alapból beépített vágóegységgel, nem kell külön megvenni és a nyomtató elejére csavarozni utólag (ügye Bixolon, GoDEX, …?). Tetszik, hogy lehet választani részleges és teljes vágás között. A részleges vágás esetén a lap közepén kb. 1mm szélesen nem vágja el a lapot, így a nyomat nem esik le az asztal széléről, és könnyen letéphető. A teljes vágás esetén természetesen géppuska módjára lövöldözi ki a lapokat.
A fedél kinyitása nagyon egyszerű, nincs benne felesleges reteszelő mechanizmus, de erősen tartja kinyitott állapotban. Nem kell félni attól, hogy letörik a fedelét – mint pl. a GoDEX esetén. A papírtekercs behelyezése és eltávolítása is az egyik legjobb, amit valaha láttam a sok-sok nyomtatóban. Nem kell gondolkodni rajta, teljesen magától értetődő. Egyedül a szélesség állítása nem automatikus, de szemléletesen van megoldva ehhez minden, nehéz eltéveszteni. A lapérzékelő a Zebrákhoz hasonlóan jobbra-balra tologatható, ezzel ügye a lapközöket, vagy a „blackmark”-okat érzékeli a papír kifogyásán kívül. De amiben igazán kiemelkedő a többi nyomtatóhoz képest, az:
A karbantarthatóság.
Látszik, hogy nem ma kezdték a szakmát. A Brother nyomtatók esetén a legfőbb problémánk az volt, hogy a kések összegyűjtötték a ragasztót a papírlapról – ami ügye elkerülhetetlen – és beragadtak, javításuk és takarításuk pedig csak szervizben volt lehetséges. Nos, itt egy mozdulattal vehető ki a kés mindkét fele, ez jelölve is van. De ha a felhasználó összefogdosta a nyomtatófejet vagy az megsérült, az is egy pici retesz kioldásával pillanatok alatt cserélhető.
A Seiko-nak van egy nagyon hasonló nyomtatója, külsőre kb. meg sem lehet különböztetni ettől, de a Star sokkal iparosabb. A nyomtatóban több helyen QR kódok vannak, amit leolvasva képekkel jól illusztrált segítségek olvashatóak: A LED-ek jelzéseinek értelmezése (vizuálisan, mozgóképekkel szemléltetve), a gyakori kérdések oldal, vagy a papír kezelés. Az egész hardver úgy van megtervezve, hogy ezzel nem évi 20 befőttet fognak címkézni, ideális környezetben.
A csatlakozók, kezelőgombok
Az alap modellen a következő csatlakozási lehetőségek vannak:
- DC24V táp, ami ránézésre ugyanolyan, mint a többi márka tápja
- kassza nyitó/csipogó
- USB Type-C PD 20W (adat + max 20W tápellátás + ethernet)
- 2x USB Type-A 0.5A (egyéb perifériákhoz)
- LAN (100M)
- reset gomb (süllyesztett)
- power gomb (nem kapcsoló)
- feed/onelabel gomb (alkalmazásban testreszabható, hogy lapdobás és/vagy logo nyomtatás funkcióval bírjon)

A szoftverek
A többi gyártóval ellentétben, ingyenes címke szerkesztő programot nem kapunk, csak webes regisztráció után érhető el egy 20 évvel ezelőtti webes időket idéző felület, korlátozott lehetőségekkel. A szoftvereket, szolgáltatásokat elég nehéz megtalálni, mert rengeteg tematikus aloldalon vannak szétszórva. A driver és az Android/iOS SDK könnyen megtalálható, de az egyéb funkciókhoz nagyon kacifántos utakon lehet eljutni. Sajnos a magyar ő és ű karakterek hiányoznak a fontkészletekből, viszont a felhőbe regisztrált nyomtatót kezeli így közvetlenül is kiküldhető a nyomtatóra.



A LAN-os firmware frissítés során sikerült „megtéglásítanom” a nyomtatót, aminek nagyon nem örültem. Viszont a support segítségével 2 nap alatt sikerült feléleszteni, ami a többi gyártóhoz képest kivételes gyorsaság.
Javaslom az USB meghajtón keresztüli frissítést, ehhez egy FAT16/32-re formázott meghajtóra van szükség és rá kell másolni a fájlokat.
Minden bizonnyal én követhettem el valami hibát a hálózatos update-nél, ugyanis a következő alkalommal megfelelően működött. Érdemes arra figyelni, hogy a folyamat hosszú percekig tart, és addig nem szabad a készülékhez érni.
A Zebrához hasonlóan ez a nyomtató is rendelkezik cloud-print funkcióval. Ilyenkor a nyomtató egy szerverhez kapcsolódik és pollolja – alapbeállításban – 5 másodpercenként a nyomtatandó feladatokért. Ezt az egyik Star-os mérnökkel sikerült is gyorsan letesztelni, de elérhető egy egyszerű PHP alapú demo is a GitHub-on. Eltévedve a weboldalon úgy láttam, hogy beta-ban már elérhető MQTT alapú megoldás is, de maga a nyomtató nem tud MQTT kliens lenni, így nem elég egy Mikrotik szervernek.

CloudPRNT-n keresztüli kommunikáció 🙂
A konfigurátor kicsit Windows ’95, de ami jól bevált, azon nem szabad változtatni.









folytatás következik… (ez a modell, és Bixolon, Zebra, GoDEX, Brother, Sunmi, ZyWELL, stb.)